Karácsonyi emlékek

Gazdasági válságban élünk, ezt mindenki tudja, illetve érzi, hiszen egyre nagyobb gondot jelent egy hétköznapi család számára a megélhetés. Szomorúan figyelem, hogy az emberek kétségbeesve válogatnak a hitelek között, hogy megtalálják a legmegfelelőbbet, hogy el tudják intézni a karácsonyi bevásárlást. Pedig mindenki volt volt gyerek, és mindenki élvezte a karácsonyt és az ünnepi hangulatot, még ha a sok gond ezt elfelejtette már velük. 

Nem túl régen, ha csak egy rövid időre is, de megmutatta magát a tél. Ennek én nagyon megörültem és teljes karácsonyi láz lett úrrá rajtam. Egy kicsit ugyan elvette a kedvem, hogy a legtöbb ember sajnálkozott a hirtelen jött hó miatt.

Az ünnepi megszállotság jegyében nyakamba vettem a várost. Miközben a hó szállingózott, arcomat a szél pirosra csípte, boldog mosollyal sétáltam, felidézve az elmúlt évek karácsonyait. Sajnos - míg az én arcomon öröm - a szembe jövők arcán sajnálkozás tükröződött, vetve rám egy pillantást talán egy kis hitetlenkedés is, hogy kényelmesen sétálok ebben a csúnya időben, míg embertársaimnak rohannak, hogy mielőbb elérjék céljukat, és bemeneküljenek a melegbe. 

Engem azonban ez egy cseppet sem zavar, hiszen hiába élem már a nagybetűs életet, hiába nem teszem az ablakba a kipucolt csizmát, már nem csodálkozok rá a karácsonyfára, melyet a Jézuska feldíszített az éj leple alatt, mindig csillogó szemmel nézem a fát. Minden karácsonykor gyermekké válunk egy kicsit, én legalábbis. Ha figyelmesen megnézzük szüleink arcát, még ott is láthatunk egy gyermeki mosolyt: még ha csak egy estére is, de megszabadulnak a hétköznapi gondoktól, és boldogan élvezik ki, hogy a családjukkal lehetnek. 

Mikor kicsit voltunk, minden karácsony reggel felkeredtünk édesapámmal és bátyámmal, szánkóra pattanva mentünk ki a nagybátyjához. Apa az élen, ő húzott minket. Az út egy erdő mellett vezetett, és a táj szépsége teljesen elterelte a figyelmünket arról, ami otthon várt minket. A délelőtt gyorsan elrepült, mi pedig kora délután már hazafelé tartottunk. És igen! Otthon már állt a fa. Bár nem volt teljesen érthető számunkra, akkor az hogyan is került oda, mégis feltétel nélkül örültünk neki.

Nem gondoltuk, hogy anya a "tettes", ám bennünket sem ejtettek a fejünkre (elégszer), így egy idő után rájöttünk a turpisságra. Ezzel együtt az is nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy december 24-e előtt néhány nappal elkezdhetjük felkutatni az ajándékokat. Igaz, néhány ajándékot mindig megtaláltunk, hála anya leleményességnek, mindig maradt meglepetés is. De nem csak előlünk kellett mindent elrejteni! Apukám szaloncukorért kutatott... Erről leginkább az egyik szekrényünk tudna mesélni. A karácsony közeledtével anya bezárta oda a szaloncukrokat, majd a kulcsot eldugta. Ebből apa rájött, hogy ott csakis valami finom lehet, ezért anyukám távollétét kihasználva feltörte azt. Azóta sem lehet rendesen zárni. Megjegyzem: anya tanult az esetből, egyszer úgy eldugta a szaloncukrot, hogy ő maga sem emlékezett minden rejtekhelyre, így még július közepén is találtunk néhány zacskóval.

2011

 

 

 

A Valentin napról

Első emlékem a Valentin napról az, mikor apukám unokahúga nyúzta apát, hogy Valentin nap van, anya mégiscsak a felesége, vegyen neki virágot. Mikor apa megelégelte ezt a szóáradatot, unokahúga kezébe nyomott valamennyi pénzt, hogy akkor menjen, és hozzon valami virágot. Szerintem ezen alkalomból azóta sem kapott semmit. 

De hogyan alakult ki Magyarországon a szerelem ünnepe? És mióta van egyáltalán hagyománya hazánkban? Ez egy amerikaiaknál bevett szokás, amit egyszerűen lemajmoltunk. Nem mondanám, hogy hagyománya van nálunk. Sokan lázadhadtok, hogy miért ne lenne hagyománya. De belegondolva az nem hagyomány, hogy a tizenévesek vesznek valami ajándék aktuális pasijuknak, csajuknak! 

De akkor ki terjesztette el itthon ez az "ünnepet"? Miért? Ha valaki engem kérdez, egy leleményes virágarus a ludas. Hát nem? Kinek van ebből a legnagyobb hasznuk? Nekik. Illetve az ajándékboltoknak. Behoznak egy csomó plüsst, szivecskés "porfogót", amit aztán február elején el is adnak az utolsó darabig. 

Persze nincs kifogásom a Valentin nap ellen, meg azzal, hogy a szerelmesek megajándékozzák egymást. De ezt lehetne Valentin nap nélkül is. Akár október 10-én is. Hiszen ebből adódnak a konfliktusok, ha mondjuk egy feledékeny fiú elfelejti és ajándék nélkül jelenik meg az adott napon. Miért ne lehetne csak úgy, egy tetszőleges napon ajándékot adni? Az igazi meglepetés lenne. Nekem is jól esik, ha kapok valami apróságot, de senkinek nem kell ezzel bizonyítania a szerelmét. 

Mára azonban nem csak a szerelmesek lepik meg egymást, hanem a barátok is. Természetesen a lányok alakították ezt a ki, a fiúk nem igazán vergődnek ilyesmivel. 

Egyszer én is megbeszéltem két kedves barátnőmmel, hogy meglepjük egymást valami jelképes ajándékkal. Nem az érték számít, csupán a szándék. Próbára tettük egymást, mennyire ismerjük a másikat, hogy valódi örömet okozzunk néháby száz forintból. Hiszen ez számít. 

Persze ezt nem tehetem meg minden évben, főleg nem az összes barátommal, mert a sokszor néhány száz forint gyorsan anyagi csődöt jelentene számomra.

Azt hiszem nem is érdemes többet erről beszélni, hiszen mindenkinek mást jelent a Valentin nap, máshogy éli meg; ki a barátaival, ki a szerelmével, ki még jobban sajnálva magát, ha éppen szingliként él éppen. 

Mindenestre szeressük, akit kell, és fejezzük ki, ne csak február 14-én!

2009

Oldal: Ünnepek, hagyományok
Szabadon Szóló - cenzúra nélkül, ahogy ÉN gondolom - © 2008 - 2024 - szabadonszolo.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat